Történet és filozófia

Carl Schaefer 1861. július 15-én alapította meg Pforzheimban a hasonló nevű ércválogató intézetet.
1882-ben Adolf Schaefer veszi át az ügyvezetői tisztséget.
1911-ben ifjabb Carl Schaefer váltja le apját.

1945. február 23-án a vállalatot csaknem teljesen szétrombolják.
1949-ben Curt Schaefer megkezdi a vállalat újjáépítését.

Alfred Schaefer-Krack már 27 évesen cégvezető – 1979-ben pedig már ügyvezető tulajdonos.
2008-ban lánya, Regina Rudorfer, és Daniel Schnelle külső ügyvezető veszik át az irányítást.

2011-ben a Carl Schaefer Ércválogató Intézet fennállásának 150-ik évfordulóját ünnepli.
150 év vízió és a megvalósítás
Az aranyváros Pforzheim lett a kiindulópontja a vállalat fejlődésének, melynek célja: Átfogó szolgáltatást és termékmegoldásokat nyújtani a nemesfémek területén.
1861. július 15-én Carl Schaefer Pforzheimban kijelentette:
„Ezennel van szerencsém Önöknek tisztelettel bejelenteni, hogy F. Ehrismann úr itteni „Kehrets” gyárát átvettem és a jövőben pénzzel, váltókkal és a hozzá tartozó üzletekkel CARL SCHAEFER & CIE cégnéven fogom üzemeltetni.
Amikor arra kérem Önöket, hogy tiszteljenek meg bizalmukkal, egyben biztosítom is Önöket, hogy legbuzgóbb törekvésem lesz, ennek a bizalomnak minden tekintetben eleget tenni. 
Kérem Önöket, fogadják el aláírásomat, egyúttal tisztelettel ajánlom magamat.
Alázatos tisztelettel, Carl Schaefer”
A cég azóta sok specializált területtel rendelkező, modern ipari és szolgáltató vállalattá fejlődött és nagy értékű, bizalomteljes megoldásokat nyújt Önnek a nemesfémek valamennyi területén.
Nemesfém félkésztermék, nemesfém-újrafeldolgozás és a nemesfém menedzsment üzletágaival a vállalat mindig is a nemesfém tartalmú anyagok bizalomteljes, hatékony és környezettudatos feldolgozásának, a magas minőségi értékű nemesfém félkésztermékek gyártásának és kereskedelmének, valamint a nemzetközi nemesfém menedzsmentnek az élvonalába tartozott.
A Carl Schaefer (Svájc) AG, a Gusstechnik- und Edelmetallverarbeitungs GmbH, a csehországi Carl Schaefer (Czech) s.r.o.,valamint kereskedelmi és kooperációs partnerünk, a Hanau-i székhelyű art Schmuck GmbH révén a Carl Schafer nemzetközi, erős és megbízható üzleti partner a nemesfémek minden területén.
Igényes megoldásokat teremtünk – győződjön meg róla!
További képeket és információkat talál jubileumi kiadványunkban. PDF-letöltés >>








